5. Mi történt?

Egy hónap telt el azóta, hogy Florrieval eljöttünk a fiúktól. Florrie itthon még duzzogott egy jó darabig, hogy miért nem hagyják békén, meg ilyesmik. Aztán egy adag csokis fagyival, és egy kis Big Time Rush maratonnal sikerült lehiggasztani. Ezek után megkért, állítsak össze egy mellette/ellene listát. Mindig ezt csináljuk, ha dönteni kell valamiről. Íme, az én listám:

Mellette:

Szeretsz énekelni, így azt csinálhatnád, amit szeretsz, és pénzt is kapnál érte.

Egy csomó robothangú hírességgel találkozhatnál, és megmutathatnád nekik, hogy mit tudsz!

Abbahagyhatnád a sulit (!)

A rajongók szeretete elvileg nagyon jó érzés.

Ha szorgos vagy, és dolgozol a külföldi karriereden is, akár a Big Time Rushsal is találkozhatsz!

Mondanom sem kell, az utolsó pont nagyon tetszett neki, de intett, hogy kéri az ellene pontokat.

Ellene:

Valószínűleg nem lenne magánéleted.

Az is lehet, hogy nem futsz be.

Óhatatlanul lehetnek utálóid. Akik nagyon, nagyon, nagyon utálnak.

El kell költöznöd otthonról, ez valószínű.

Nincs több ötletem.

Florrie természetesen húzta a száját, mert nem szeretné, hogy minden mozdulatát kövessék, és végképp nem akar őrült gyilkosokat a ház körül. A másik kettővel nem volt komolyabb baja, mert ha nem fut be, az nem érdekli különösebben, és eddig is szinte mindig nálunk volt a szabadidejében, már javasoltam, hogy néhány ruhát hozzon át hozzánk, hogy ne kelljen mindig hazarohannia (mert persze tőlem nem fogad el ruhát). Végül arra jutott, hogy nem jutott semmire, viszont hívjam át Norat, hátha az segít a döntésben. Mindezt úgy mondta, hogy közben a fagyis kanállal hadonászott ide-oda. Megjegyezni: ne engedd Florriet csokis fagyis kanállal hadonászni, miközben fontos döntéseket kellene hoznia (és ne hallgasson közbe Big Time Rusht!!!). Mindegy, át hívtam Norat, aki azt mondta, nem fontos Florrienak énekelnie, de arra kért, fogadjuk el a klipben szereplést, legalább azt. Majd Florrie sunyin elmosolyodott, akkor már tudtam, hogy készül valamire. Végül azt mondta, hogy oké. Ennyit, hogy oké. Mi csak meresztettük rá a szemeinket, mire megint elismételte, hogy oké.

-          Mi oké? - kérdezte kicsit idegesebben Nora.

-       „Sztárt” csinálhattok belőlem. – hadonászott MÉG MINDIG a csokis fagyis kanállal Florrie.  – Csak nem fog menni. – rántott vállat.

-          Viszont akkor most gyere velem. – fogta meg Florrie karját Nora, és húzni kezdte, mire Florrie az én karomat ragadta meg, és így „vonultunk” ki a házból, szerencse, hogy anyáék még mindig nem voltak otthon.

Az ezek után következő dolgokat inkább nem mesélném el, fárasztó dolgok, átalakítások, ez az amaz, szerződések, menedzserek, dalszövegírók, stylistok, fodrászok, kamerák, mikrofonok, és még sorolhatnám. Az eredmény egy kevésbé fiús, de valahogy még is önmaga, és egy nagyon csinos Florrie lett. Nora elintézte, hogy ugyan onnan legyen a menedzsere, mint a fiúknak, így könnyebb az egyeztetés, ugyanis kitalálták, hogy majd szeretnék, ha az elő zenekaruk lenne. Ez az ötlet persze nagyon bejött Anthonynak (aki immáron Florrie menedzsere), és rögtön leszerződött Florrieval a következő turnéra. Ezek után ráparancsolt „a sztárra”, hogy döntse el, milyen stílust akar képviselni, és azonnal elkezdik a dalok gyártását. Mindez nagyon gyorsan történt, és azt a videót, amiben mi szerepelünk, ma kezdjük el. A fiúk új dalához készül, ami a szerelemről szól (mi másról?).

Lou, a fiúk sminkese vett kezelésbe engem, Florriet, Eleanort és Daniellet. Igen, végül is úgy döntöttek, hogy mindenkinek a saját barátnője lesz a klipben – már akinek van. Hogy Valeriet miért nem? Neki saját sminkese van, úgy ám! Sőt, Lou elmondása szerint, ha csak hozzáérne bármivel is, Erie azonnal riasztaná a testőrét, mert őhozzá csak is Hugh, a meleg sminkese érhet. Ezen összenéztünk Florrieval. Gondolhattam volna, hogy Erie is csak egy beképzeld modellecske, aki azt hiszi, övé a világ. Viszont El és Dan nagyon kedvesek, és igazán szimpatikusak. Eleanor Louis barátnője, és tanul, néha modellkedik is, de egyáltalán nincs elszállva magától. Danielle pedig Liam barátnője, ő táncos, volt például az X Factorban is, ott ismerkedett meg Liammel, és azóta együtt vannak. Majd bejött Jim, aki a rendező, és elmesélte, hogy ez milyen különleges felvétel lesz. Ugyanis, az öt pár elmegy öt tök különböző irányba egy kamerával, és, mintha egy randi lenne, eltöltik az időt. Persze, tökéletesen meg lesz szabva, hogy mit csinálhatunk, és mit nem. Miután ezt elregélte, azonnal intett, hogy induljunk. A fiúk az egyik ajtó előtt vártak, és beszélgettek Noraval, mikor odaértünk. Mikor meghallottak minket, mosolyogva felénk fordultak, és mindenki megkereste a párját, pont, mint az oviban. Zayn karon ragadott, és mosolyogva megemlítette, hogy csinos vagyok. Erre én is elmosolyodtam, mert bármennyire is helyes és jóképű fiú Zayn, nem tudok rá másként tekinteni, csak barátként. És szerintem ezzel ő is így van. Most viszont eljátsszuk, hogy fülig szerelmesek vagyunk egymásba, és egy tökéletes randink lesz – a kamerák előtt legalábbis.

Egy parkba mentünk, ezt a helyszínt kaptuk mi. Alighogy elértünk a kis terület széléhez, az egyik operatőr megrohamozott minket, hogy sétálgassunk, mintha ő ott sem lenne. Hát így is tettünk. Egymás mellett lépkedtünk Zaynnel, érzésem szerint kicsit sem kínosan.

-          Szép időnk van, nem? – szólalt meg Zayn.

-        Na, mi van, zavarban vagy? – kérdeztem vissza vigyorogva, mire elnevette magát. Az operatőr csak bólogatott, hogy remek. – Ugye tudod, hogy ez nem igazi randi? Ez csak színészkedés. Játék. Ugye? – kérdeztem, miközben óvatosan rásandítottam.

-        Persze! Nehogy azt hidd, hogy zavarban vagyok! Csak nem tudtam, mit kérdezzek. – most már ő is nevetett. – Különben is, te nekem csak egy nagyon jó barátom vagy, Annie. És más tetszik nekem. – hajtotta le a fejét szégyenlősen.

-        Hú, ki vele, kicsoda? – szinte pattogni kezdtem, mire az operatőrnek az a remek ötlete támadt, hogy ugorjak fel Zayn hátára. Ezt is teljesítettem, és immáron Zayn furikázott a hátán engem. – Nem vagyok nehéz? – nevettem.

-          Nem. Amúgy az titok. De… ő is szőke. – mosolyodott el sunyin, majd elkezdett velem szaladni.

-         Nagyon jó! – kiáltott az operatőr, és ő is futni kezdett utánunk. Csak azt nem értem, hogy azzal a böszme nagy kamerával hogyan tud?!

-          Ne legyél szemét! A szőkék nem olyan hülyék, mint ahogy azt a sztereotípiák állítják!

-         Ismered azt a szót, hogy sztereotípia?! – vihogott a Bradford Bad Boi, mire vállon csaptam. – Au, te szörnyeteg!

-      Most én piszkáljalak azzal, hogy akik cigiznek, azok évekkel hamarabb döglenek meg, mint akik nem?

-          Felőlem. Csak akkor viseld el a szőkézésemet. – mondta, majd leült egy padra. – Leszállnál rólam?

-          Persze. – leültem én is mellé. – És hogy hívják?

-          Kit?

-          A csajt.

-      Ja! Perrie. – mondta, majd mintha megbánta volna, ismét lehajtotta a fejét, és a cipőjét kezdte vizslatni.

-          Érdekes a cipőd?

-          Mi? Ja! Igen. – nevetett.

-      Fenomenálisak vagytok! – ordított az operatőr. Még szerencse, hogy senki sem volt most ott a parkban.

-          És milyen Perrie?

-          Perrie Edwards.

-          Ismerős.

-          Little Mix.

-          Tényleg! Hú, és alakulgat?

-          Mondjuk.

-          Azért remélem, én nem rondítok bele az egészbe.

-          Már miért rondítanál bele? – húzta fel a szemöldökét.

-          Gondolom, óhatatlanul elkezdik pletykálni, hogy együtt vagyunk. – rántottam meg a vállaim.

-          Ja, azzal ne is törődj! Megoldjuk, mint mindig.

-          Ölelést! – utasított az operatőr, mi pedig engedelmeskedtünk. 

Sajnálom, hogy csak most, ilyen soká, tényleg, de... nem jöttek a szavak. Most már igyekszem többször hozni részt. 

4. Király klip-barátnő

Ismét tíz szempár szegeződött ránk. Gondolom, fejben már eldöntötték, kiknek a barátnői leszünk. Egyre nyugtalanabb lettem, és ezt a többiek is láthatták, mert Louis felém jött, megragadta a kezem, és leültetett a kanapéra. Kisebb sokk után jött Florrie is. Louis leült mellém, ő mellé Harry, és Niall, Florrie mellé pedig Zayn, Liam és végül Nora. Nem is értem, hogy fértünk el annyian a kanapén.

-          Szóval, Arianne, kinek a barátnője szeretnél lenni? – húzogatta szemöldökét Harry.

-        Ööö… - csak ennyit bírtam kinyögni, de erre a kérdésre komolyan, mi lett volna az épeszű válasz?!

-          A neve Annie… - mondta halkan Florrie.

-          Jaj, srácok, teljesen megrémisztitek őket! – csattant fel Nora.

-          Harry, te csak maradj csöndben, neked már van a klipben barátnőd! – mondta nyivákolva Louis. – Meg ő amúgy is a barátnőd, szóval te ebbe most nem szólsz bele. – csapta tarkón az említettet, mire Göndörke feljajdult.

-     Jó, akkor majd megmondom én, ki kinek lesz a partnere a klipben, és kész! – csattant fel ismét Nora. – Florrie, te legyél mondjuk Niallel, Annie pedig Zaynnel.

-          De miért nem velem? – szipogott Louis.

-       Mert neked amúgy is van barátnőd, és nem kellenek nekünk a megcsalásos pletykák! – majd felénk fordult. – Na, lányok elvállaljátok?

-          Hát, nem is tudom. – simogattam a karomat. Iszonyatosan zavarban voltam!

-          Nyugi, nem lesz semmi csókjelenet, vagy ilyesmi! – mosolygott bátorítóan Zayn.

-          Hát, ha Harryn múlik, akkor lesz. – mondta az eddig kussban lévő Liam.

-          Szerintem Erie sem ellenezné! – vigyorgott pimaszul Louis, mire Harry vállon csapta. – Au!

-          Ki? – kérdezte Florrie.

-       Harry „szerelme”. – rajzolta a macskakörmöket Niall a levegőbe. – Tegnap óta egy pár vele. Amúgy a csaj még tizenhét sincs, szóval Harry biztos beteg.

-          Miért is? – kérdezte most én.

-          Mert Harry elvileg az idősebb csajokra bukik. – vihogott Louis.

-          De szerinted nem lesz túlzás, hogy már három lány is szőke? – kérdezte hirtelen Harry.

-       Nem, drágám, szerintem nem. – mondta szemrehányóan Louis. – Bár tény, hogy Erie nem olyan fontos személy. De, hé! Nekem még nincs mű-csajom! – erre elkerekedtek a szemeim. – Úgy értem, nem igazi csajom, csak klipes csajom. Nincs véletlen egy csinos barátnőtök.

-          Nincs. – vágtam rá.

-          Tuti? – nézett kiskutyaszemekkel és lebiggyesztett ajkakkal Louis.

-          Nem hiszel nekem?

-          CSOPORTRÉNING! – ugrott fel Nora.

A csoporttréning annyit jelentett, hogy az egész délutánt együtt töltöttük. Először Kinecteztünk. Kétszemélyes csoportokat kellett alkotni, és lány nem lehetett lánnyal. Így lett Nora Zaynnel, Florrie Niallel és én Louissal – ez utóbbi addig visítozott, míg bele nem mentem, hogy egy csapatban leszünk. Harry és Liam volt a negyedik csapat. Először táncolni kellett. Louis egyáltalán nem azt csinálta, amit a feladat volt, hanem valami hülye rángatózósat járt, és így én hiába csináltam azt, amit kellett, lepontoztak. A táncos körben Harry és Liam nyert. Aztán jött a tenisz. A csoportokból egy-egy ember „küzd”. Én Harryvel teniszeztem, és sikerült legyőznöm, viszont amikor Florrie játszott Louissal, Louis elbénázta, és Florrie nyert. Aztán jött a mindent eldöntő kör: karaoke. Na, ez az, amit utálok, mert hangom egy grammnyi nincs. Mikor a helyzetet felvázoltam a többieknek, megszólalt Nora:

 - Sebaj, nekem sincs hangom, mi leszünk a Rémes-duó. – kacsintott.

Itt a csapatok feloszlottak, mindenkit egyénileg „pontoztunk”. Mi Noraval egy régi slágert, a Waterloot énekeltük, mivel eléggé régi számok voltak a karaoke-programon, és bár a szomszédok szerintem azon gondolkoztak, kit ölnek, mi jól szórakoztunk. Aztán A fiúk énekelték el a Viva La Vidat, viszont a gép őket is lepontozta, mire hangos káromkodásba kezdtek, és minden erejükkel azon voltak, hogy bebizonyítsák, a gép hibás. Aztán jött Florrie. Bevallom, még sohasem hallottam énekelni, és már kíváncsi vagyok rá. Britney Spearstől választotta az örök klasszikust, a Hit Me Baby One More Timeot. Elkezdődött a dal. Florrie bizonytalanul elkezdett énekelni. Állam lassan elengedte magát, szemeim kíváncsian fürkészték Florriet. Ugyanis TÖKÉLETESEN énekelte a dalt. A refrénre az a kicsi bizonytalansága is eltűnt, a fiúk pedig csak lestek, mint hal az akváriumban! A végén felálltak, és megtapsolták.

-          Mi van? – kérdezte Florrie értetlenül.

-          Florrie… tudod te, milyen tehetség birtokában vagy? – kérdezte Nora még a sokkhatás alatt.

-          Milyen…? – kérdezte félénken Florrie.

-          HALLOD EZ ÜBERZSÍRKIRÁLYKARALY VOLT! – ordított Louis. – Miért nem mondtad, hogy tudsz énekelni?

-          Nem gondoltam, hogy ez ilyen nagy szám…

-          Pedig az! – helyeselt Niall.

-          Niall, nem akarsz velem cserélni? Én akarok ilyen király klip-barátnőt! – nyavalygott Louis.

-          Florrie, nem gondoltál még arra, hogy jelentkezz valami tehetségkutatóba? – kérdezte Nora.

-          Őszintén? Nem. Nem akarok hülye kis híresség lenni, csak azért, hogy kaszálhassanak belőlem!

Mindenki megszeppent Florrie kiakadásán. A fiúk valószínűleg azon gondolkoztak, hogy igaza van-e Florrienak, Nora meg egyszerűen csak a nagy hangtól ijedhetett meg. Florrie kiviharzott a szobából, sőt, mint pár pillanattal később kiderült, a házból is, én pedig gyorsan utána mentem. Még elejtettem egy „Sziasztok!”-ot, de már rég az utcán voltam, követve a morcos Florriet. Nem volt szomorú, meg igazából dühös se, csak kicsit ideges. Nem szereti, ha zaklatják, és ez nem is igen szokott előfordulni, mivel a suliban többségében félnek tőle. De a fiúk nem ismerik. Azt hiszem, ilyen témákban majd el kell beszélgetnem velük, ha mindenképpen minket akarnak az ominózus klipbe. 

Most már 5 komment, és akkor igyekszem hozni az új részt. Bocsi a hosszú kimaradásért, sok minden összejött. :(

3. Egy irány

Háromkor már ott toporogtunk a Cseresznyefa kávézó előtt, várva Norat, aki még mindig nem érkezett meg. Florrie többször próbált rávenni, hogy menjünk haza, úgy sem jön el, vagy legalább ő hadd menjen el, de felvilágosítottam, hogy Nora igenis eljön, és hogy azt mondtam, hogy hozom a barátnőmet is, aki nem más, mint ő, szóval itt marad. Florrie még morgott egy sort, mikor megláttam egy hatalmas, barna hajkoronával rendelkező személyt. Ő lesz az. Mosolyogva elindultam felé. Ő is elvigyorodott, és levette a napszemüvegét. Magas sarkúja hangosan kopogott a köveken, míg az én egyszerű szandálom csak halkan koppant egyet-egyet, és mikor végre elértem azt, hogy Florrie is elinduljon, Nora megállt előttem, és végignézett barátnőmön. Mikor a szemeibe nézett, Florrie szinte meg tudta volna ölni a tekintetével, ezért oldalba böktem.

-          Szia, Nora! – köszöntem neki. Mégis csak így illik.

-       Sziasztok! Mi még nem ismerjük egymást. Leonora Williams vagyok. – nyújtotta a kezét Florrie felé. Mivel Florrie semmi jelét nem mutatta arra, hogy még ma meg fog mozdulni, ezért ismét meglöktem.

-          Florrie Black. – rázta meg végül Nora kezét.

-          Örvendek. Beülünk? – mutatott a kávézó felé.

-        Persze. – mosolyogtam, és követni kezdtem Norat, majd kicsit később végül Florrie is megindult, miközben valami olyat mormogott magának, hogy „Divatmajom…” Nem tudom, szerintem Nora egyáltalán nem divatmajom. Tény, hogy divatosan öltözködik, és szinte minden négyzetcentije tökéletességtől ordít… jó, talán ezt érthette divatmajom alatt.

-          Nos, Arianne… - kezdte, mikor beértünk.

-          Annie. Csak Annie. – vágtam közbe gyorsan.

-          Akkor Annie… tudod, mikor megláttalak az utcán, már kiszemeltelek magamnak. – Florrie szemei kikerekedtek, és valószínűleg ugyan az járt a fejében, mint nekem. De persze tartottam magam, és figyelmemet megint Noranak szenteltem. Add, hogy ne legyen leszbi, add, hogy ne legyen leszbi! Nyeltem egyet. – Tudod, pont ilyen lányt kerestem. Különleges feladatom van számodra, persze, csak ha elvállalod. – értetlenül meredtem rá. – Egy nagyon hálás dologról lenne szó, és ha beleegyeztek, akkor máris megmutathatom, miről van szó.

-     Állj, állj! – intette le Florrie. – BeleegyezÜNK? Mármint ő is meg ÉN IS? Na, nem, ebbe nem megyek bele!

-          Florrie! – szóltam rá.

-       Annie, elráncigáltál ide, pedig semmi kedvem nem volt idejönni! De mégis eljöttem veled! De én már nem egyezek bele semmibe!

-          Florrie! – szóltam rá még egyszer.

-          Pedig ennek szerintem mindketten örülnétek. – mosolygott továbbra is Nora.

-          Nem érdekel. – szűrte a fogai között Florrie.

-          Csak gyertek velem. Ígérem, ha nem akarjátok, békén hagylak titeket! – szabadkozott Nora.

Florrieval összenéztünk, és én biccentettem neki, jelezve, hogy menjünk, mit veszíthetünk. Ő először hevesen ingatta a fejét, de mikor látta, hogy elindultam, sóhajtott egyet, majd követni kezdett. Nora elöl lépkedett, mi ketten pedig mögötte. Sok-sok utcán haladtunk keresztül, már-már kiértünk a városból, mikor Florrie elkezdett nyavalyogni, hogy fáj a lába. Természetesen próbáltam csitítgatni, hogy biztos mindjárt ott vagyunk, de ezt még én sem hittem el. Valahogy úgy tűnt, Nora csak megy és megy, cél nélkül. Kezdtük feladni, mikor befordult egy házhoz, és mindketten fellélegeztünk. Jó, házat mondtam? Palotát gondoltam. A ház volt vagy háromemeletes, hatalmas kertje volt, sövénnyel és díszes kerítéssel, falai hófehérre voltak meszelve, hatalmas ablakait átlátszatlan függönyök takarták el, és hangos visítozás hallatszott ki a házból. Őőő, a visítás valahogy nem illik ide… Nora fejét ingatva elmosolyodott, majd benyitott. Intett nekünk, hogy várjunk.

-          Noricii! – kiáltotta egy hang. – Hát itt vagy! Hogy ment?

-     Ha még egyszer leNoricizel, ígérem, megverlek. – mondta hűvösen Nora, amitől kicsit meg is ijedtem.

-          Nora! Légyszi’! Meséld el mi volt! – szólt egy másik, mélyebb hang. Kirázott a hideg.

-         Igen! Szeretik a… ? - a mondat végét nem hallottam, mert Florriera figyeltem, aki éppen meg akart lógni, de a karjánál fogva visszarántottam.

-          Honnan tudjam? – hallottam meg Nora felháborodott hangját.

-     Szóval nem kérdezted meg? – hallottam a fojtott hangot, ami hirtelen hüppögni kezdett. – HOGY TEHETTED?!

-          Pontosabban, hogy nem tehette? – szólt egy nyugodtabb hang, egy harmadik.

-       Igen, HOGY NEM TEHETTED?! – ordított megint az első hang, és kicsit hátrahőköltem. Mit kellett volna megkérdeznie? Nyomjuk-e gruppenben, vagy mi?

-          Majd megkérdezed tőlük te! – mondta Nora, és éreztem, hogy ez a végszavunk.

Nora hátrapillantott az ajtóban, és bíztatóan elmosolyodott. Megragadtam Florrie karját, aki erre felháborodottan hápogni kezdett, és behúztam. A szobában tíz meglepett szempárral találkoztam. Az első, akit kiszúrtam, egy barna, göndör hajú, csibészes mosolyú fiú volt. Érdeklődve mért végig minket, majd szemei megállapodtak az arcomon. Gyönyörű, zöld szemei voltak. Némely tincse ravaszul a szemébe göndörödött, ezt egy mozdulattal félresöpörte. Tekintetemet tovább futtattam a társaságon, és a következő, akit megláttam, egy szőkésbarna, kócos hajú, kék szemű srác volt, aki amint meglátta, hogy őt nézem, szintén huncutul elmosolyodott. Csíkos pólója azonnal odavonzotta a figyelmet, de mentem is tovább: egy szőke hajú, viszonylag alacsonyabb fiú aranyosan mosolygott, az ő szeme is gyönyörű kék volt. Mellette egy ismét szőkésbarna hajú, barna szemű srác volt, ajkain illedelmes mosoly, kezei zsebre téve. És végül az utolsó, egy fekete hajú, barna szemű, kicsit bad boy-kinézetű srác vizslatott, haja égnek állt, tökéletesen belőve. Segítségkérően Norara néztem, majd mikor ő elmosolyodott, Florriera pillantottam. Florrie teljesen le volt sokkolva. Lassan rám emelte a tekintetét, mire megrántottam a vállam. Egy olyan „Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak megjátszod?” pillantással ajándékozott meg.

-     Harry vagyok. Styles. – lépett elém a göndör hajú fiú. Kinyújtottam a kezemet, hogy majd kezet rázunk, de helyette egyik tenyerébe vette az enyém, és puha ajkaival apró csókot lehelt rá. Érintésétől kirázott a hideg, persze, jó értelemben.

-       Ejnye, Harry! Neked elvileg barátnőd van, nem? – ugratta a mellette álló, kék szemű srác. – Amúgy Louis Tomlinson. – lökte arrébb Harryt Louis, és megölelt. Mintha régi, jó ismerősök lennénk.

-    Niall Horan. – mondta a szőke srác, és valahogy azonnal lejött, hogy ír. Nem tudom, erre én valahogy ráérzek. Ő is megölelt, bár ő óvatosabban, mint Louis.

-          Liam Payne. – mondta a következő fiú, ő viszont csak kezet fogott velem.

-       Zayn Malik. – jött oda a „bad-boy”, és ő is kezet fogott velem, majd ugyanezt lejátszották Florrienál is.

-    És, hogy hívnak? – vigyorgott felém Harry. Annyira megilletődtem, hogy teljesen elfeledkeztem bemutatkozni.

-          Arianne Taylor. – mondtam bizonytalanul, majd Florriera néztem, mintegy megerősítés képpen.

-          Florrie Black. – mondta gyorsan barátnőm is.

-          Florrie? – ízlelgette Zayn a nevét.

-          Nem hallottad még? – húzta fel a szemöldökét Florrie.

-          Bevallom, nem sokszor.

-     Lányok, ők itt a One Direction. – mondta Nora. Szemeim kicsit kitágultak. Akkor onnan olyan ismerősek! – Fiúk, ők azok, akiket találtam nektek. – ez picit furán hangzott.

-          Nem csak egy lányt találtál? – kérdezte szemöldök ráncolva Louis.

-          De, de Florrie is nagyszerű, nem? – villantott ezer wattos mosolyt Nora.

-          Miről is van szó? – szólaltam meg, most már bátrabban.

-        Norici nem mondta? – vigyorgott Louis, mire Nora csak köhintett egyet. – Lányszereplőt keresünk az új videoklipünkbe. Többet is. És mikor Nora mondta, hogy talált egy tökéletes lányt a szerepre, megkértük, hogy vegyen rá, hogy vállald el. Légyszi’! – a végén kutyapofit vágott, és a képembe mászott.

-          Louis, hagyd békén! – pirított rá Nora, mire Louis elugrott előlem. – Szóval, benne vagytok?

-          Mármint miben? – fonta össze karjait Florrie.

-          Hogy szerepeltek a klipben, mint valamelyik fiú barátnője. – mutogatott Nora. 

3 komment, és hozom az új részt! :) 

2. Te szereted a répát?

Anyáék átmentek a szomszédba beszélgetni Mr. és Mrs. Cookkal. Nagyon rendesek, meg minden, de ha rájuk jön a szófosás, akkor be nem áll a szájuk. Szóval, nem szabadulnak onnan egyhamar. Florrie szerint még mindig nem jó ötlet találkoznom Noraval, mivel nem ismerem, ki tudja, mit akarhat tőlem. De én akkor is elmegyek, ki tudja, lehet, hogy összebarátkozunk! Mikor megosztottam ezt a gondolatomat Florrieval lehajtotta a fejét, és úgy mondta.

-          Pont ettől félek.

-          Mitől? – néztem rá értetlenül.

-          Hogy annyira összebarátkoztok, hogy elfelejtkezel rólam. – mondta csendesen.

-          Ó, Florrie! – öleltem meg. – Hogy is felejthetnélek téged el? Ez kész képtelenség! – nevettem.

-     Tudom. – mondta halvány mosollyal, majd nevetett egyet. – De nem akarok arra ébredni, hogy azzal a Noraval legjobb barátnők vagytok, én meg csak a felesleges harmadik szerepét töltöm be, jó?

-          Ígérem, hogy sosem leszel felesleges!

Ekkor megcsörrent a telefonom. Florrie pillanatnyi jókedve tovaszállt. Ugyanis a képernyőn ez villogott: Nora Williams :). Ránéztem Florriera, majd biztosítottam afelől, hogy semmi baj nem lesz, és a telefonomért nyúltam. Még egyszer barátnőmre pillantottam, aki csak bólintott egyet, miszerint vegyem fel. Megnyomtam a zöld kis gombot, és a fülemhez emeltem a készüléket.

-          Szia, Arianne! Nora vagyok! – szólalt meg Nora hangja a vonal túlsó felén.

-          Szia, Nora! Miért hívtál?

-    Hát azért, hogy- jaj, srácok, hagyjatok már békén! – kiabálta valakiknek, akik gondolom nem hagyták telefonálni.

-   Nora, kérdezd meg, hogy szereti-e a répát! – hallottam valami ilyesmit, mire elég fura képet vághattam, mert Florrie azt tátogta: „Mi van?”

-     Csillapodj, Répakirályfi! – hallottam meg Nora hangját kicsit halkabban, majd újra hozzám intézte szavait. – Bocsi a kis közjátékért. Itt van néhány haverom, és szerintem be vannak szívva, vagy nem tudom, de nagyon hülyék.

-          Értem, semmi baj, csak kicsit fura volt. – nevettem a telefonba. – Szóval, mikor érsz rá?

-     Hát, ugye azt mondtam reggel, hogy holnap tudunk találkozni, de ez ugrott. Nem tudnál ma háromra eljönni a Cseresznyefa kávézóba?

-   De, persze, szívesen. – majd Florriera pillantottam. – Öhm, hozhatom egy barátnőmet is? – kérdeztem hirtelen. Erre Florrie egy meglepett „MI?!”-t nyivákolt, de leintettem.

-          Persze. – mondta rövid idő után Nora.

-          Köszi, akkor háromra ott vagyunk. Szia!

-          Ez meg mi volt? – kérdezte elhűlve Florrie, miután megszakítottam a vonalat.

-          Eljössz velem a Cseresznyefa kávézóba ma háromkor! – vigyorogtam rá.

-          He-he. NEM! – vágta rá.

-        Na, lécci, Florence! – utálja, ha így hívom. – Így legalább rajtam tarthatod a szemed, és nem kell attól félned, hogy ellop tőled. – öltöttem ki a nyelvemet.

-          Ajj, te! – borzolta össze a hajamat. Ezt meg én utálom. – Mindenre gondolsz, mi?

Mivel még csak délelőtt tizenegy volt, mondtam Florrienak, hogy menjen haza ebédelni, és majd olyan egy körül jöjjön vissza, hogy együtt menjünk. Természetesen tiltakozott, hogy ő nem éhes, de hazalökdöstem. A telefonbeszélgetés járt a fejemben. Vagyis az a része, mikor az a srác beleordított a telefonba, hogy szeretem-e a répát. Milyen infantilis hülye kérdez ilyet, most komolyan? Mit érdekli? De akkor ezek szerint Nora már mesélt rólam. Uh, király, mit mondhatott rólam? „Képzeljétek, találkoztam egy csajjal, nekem jött, és elkértem a telószámát. Jó, mi? Ki akarja becserkészni?” Ez még viccnek is rossz! Kinéztem a konyhába, de anyáék sehol, csak egy üzenet. „Ha nem érünk haza 11-ig, rendelj valamit! Anya” De jó! Zsinórban a harmadik nap, amikor rendelhetek kaját! Kezdem már unni a pizzát! De hát nincs mit tenni, rendeltem. Fél óra múlva meg is jött a pizzám, én pedig szórakozottan nekiláttam enni. El kéne valami változatosság már… Mikor jóllaktam, felmentem a szobámba, és ismét a posztereimet kezdtem tanulmányozni. Robert aranyszínű szemei bámultak le rám vagy hat irányból, én pedig sóhajtottam egyet. Olyan jó lenne találkozni vele! Bár ő is angol, ő is londoni, ritkán tér haza, és pechemre sosem tudom látni. Valahogy mindig elkerülöm. Taylor meg… nem vagyok én olyan szerencsés, hogy kimenjek Hollywoodba! És ha ki is jutnék, mennyi az esélye, hogy találkozok velük? Egy a millióhoz. Sőt, inkább milliárdhoz. Pedig nagyon szeretném…

3 komment, és hozom a kövit... ;)

1. Bevezető

„Hey, I just met you… and this is crazy! But here’s my number… So call me, maybe!” ment a fülhallgatómban. Legalább nem a lihegésemet hallottam… Ütemre kapkodtam a lábaimat, miközben a külvilágot szemléltem, nehogy nekimenjek valakinek, vagy valaminek. Hirtelen megtorpantam. Piros lámpa. Lihegve támaszkodtam a térdemre. Még két utca, Annie, bírd ki!” Zöld a lámpa. Hurrá! Sprintelni kezdtem a házunk felé. Még hét ház. Még hat. Már csak öt. Négy. Három. Kettő. Bumm! Nekimentem valakinek. A fülhallgató kiesett a fülemből, és a telefonommal együtt a földön landolt. Gyorsan utána kaptam. Aztán felnéztem az illetőre. Hatalmas, barna haja volt, és be kell, hogy valljam, gyönyörű szép volt. Barna szemei engem fürkésztek, és valami nagyon kattoghatott az agyában.  Felálltam, és lassan bocsánatot kértem.

-          Semmi baj! – nevetett. – Csak azért legközelebb figyelj.

-          Ó, persze, bocsi még egyszer. – mosolyodtam el. – Amúgy, Arianne vagyok. Arianne Taylor.

-    Leonora Williams. – nyújtotta a kezét, és megráztam azt. – Örülök, hogy megismerhettelek. Idevalósi vagy? – kérdezte.

-          Igen, tősgyökeres londoni vagyok. – vigyorogtam.

-          Az jó. Nem lenne kedved holnap eljönni velem valahova?

-          De persze, de csak délután tudok, tudod, reggel suli… - forgattam a szemeimet.

-        Persze, persze, tudom. – bólogatott. – Akkor, ha megadod a telefonszámod, felhívlak, hogy nekem mikor jó, és egyeztetünk, jó? – vigyorgott.

-          Persze! – majd odaadtam neki – az időközben összerakott – telefonomat, ő is az övét, és beleírtam a számom. Megnéztem a névjegyzéket, és benne állt: Nora Williams :).

-          Akkor majd hívlak, de most mennem kell, bocsi. Szia! – majd intett, és elsétált.

Kinyögtem én is egy „Szia!”-t, majd bementem a házba. Anya és Apa még aludt, szóval felmentem, és lezuhanyoztam. A forró cseppek lassan futottak végig a bőrömön, és éreztem, ahogy pír kúszik az arcomra. Mikor végeztem, felvettem egy egyszerű, pink trikót és egy fekete rövidnadrágot, és bementem a szobámba. Újra elindítottam a kedvenc dalmat, a Call Me Maybet. Milyen vicces, illik a szöveg a helyzetre. Hiszen épp csak „találkoztam” Noraval, már odaadtam neki a számom, és… Istenem, nem vagyok én leszbikus! Mikre nem gondolok! Ránéztem az órámra. Reggel nyolc. Tehát Florrie még alszik. Tehát nyugodt szívvel hívhatom.

-          FLORRIE! – kiáltottam a telefonba, mikor nagy nehezen felvette.

-          ANNIE! Mi van, ami miatt hajnalok hajnalán felébresztettél?! – morgott a telefonba.

-          Csak hallani akartam a hangod. – kuncogtam. – És milyen hajnalok hajnalán? Reggel nyolc van!

-          Az nekem még hajnal. És, mivel hallottad már a hangomat eleget, most leteszem.

-          Ne! – visítottam nevetve.

-          De, mert álmos vagyok, és aludni akarok!

-          De nem hagylak! Ha kell, percenként hívlak!

-          Kikapcsolom a telefonom.

-          Arra te nem vagy képes! – nevettem.

-          De, igenis képes vagyok, és csak hogy lásd-

-          Florrie! Florrie! Florrie? Kikapcsolta… Hihetetlen! – mondtam magamban.

Vigyorogva terültem el az ágyamon. Most olyan indokolatlan jó kedvem van! Nem tudom miért. Ezért indokolatlan. Talán a vasárnap miatt van. Felnéztem az ágyam fölött kifüggesztett poszterekre. Mindenhonnan Taylor Lautner és Robert Pattinson vigyorgott vissza rám. Hatalmas Alkonyat-rajongó vagyok. Olvastam az összes részt könyvben, az összes filmet a moziban láttam, aztán megvettem DVD-n, és itthon is megnéztem vagy hússzor, minden újságot megveszek, amiben az Alkonyatról van szó, minden posztert kirakok a falamra, és kívülről fújom a szöveget is. Komolyan. Nem viccelek. Hatalmas rajongó vagyok, és ezt Florrie tudja is. Mindig azzal szokott idegesíteni, hogy amíg én kimegyek valahova, ő elővesz egy alkoholos filcet, és a posztereim felé közelít. De persze sosem firkálná őket össze, tudja, hogy nagyon kiakadnék. Nem hiába ő a legjobb barátom. Imád cukkolni, de mindenben mellettem áll. És mellesleg, én sem piszkálom, amikor a Big Time Rushról papol. Nagy szerelme James, aki szerintem egy kicsit beképzelt, és túl jóképűnek hiszi magát, de hát ha neki tetszik…

Csöngettek. Ijedten ugrottam össze. Csak anyáék fel ne ébredjenek! Szeretnek sokáig aludni, de ezt csak vasárnaponként tehetik meg, a munkájuk miatt. Ha kilenc előtt felébresztem őket, akkor nagyon kiakadnak. Villámgyorsan rohantam le, még az sem érdekelt különösebben, hogy majdnem legurultam a lépcsőn, csak ne csöngessen még egyszer! Mikor az ajtóhoz értem, nemes egyszerűséggel kivágtam, és az ajtóból Florrie vigyorgott rám. Haja szokásosan fel volt tűzve oldalra – ritkán hordja másképp, vagy ha igen, akkor is csak kiengedve, bár úgy szerinte egy szénaboglya. Hajában hajpánt, és egy egyszerű topban és farmer sortban volt.

-          Basszus! Tudod, hogy ilyenkor az őseim még alszanak! – mondtam dorgálva, de egy kis mosoly is bujkált a szám szegletében.

-          Tudom. Csak szeretem nézni azt az ijedt képedet. – ölelt meg.

-          Florence Cassandra Black! Nem illik mások bajának örülni!

-          Arianne Taylor! Tudod, kit érdekel!

-          Gyere be, és ne kiabálj! Van még esély arra, hogy Anyáék…

-          Arianne! – hangzott fel a süvöltő ordítás a szüleim szobájából.

-       Kösz szépen, Florrie, kösz szépen. – mondtam, és megadóan indultam a szüleim szobája felé, de Florrie elkapta a karom, és egy „Bocsi!”-t tátogott. Hát, sokra megyek azzal!

-        Arianne… - simogatta halántékát Apám, mikor beléptem a szobájukba. – Nagyon jól tudod, hogy így vasárnapra milyen fáradtak vagyunk, és…

-          Tudom, tudom, nem tehetek róla, Florrie csöngetett.

-        Cöh, Florrie… - mondta apám. Sosem kedvelte Florriet, szerinte csak „elront” engem. – Minek jön ő mindig ide?

-          Mert a barátnőm. – fontam össze a karjaimat.

-          Nem örülök ennek, nem örülök... – mondta.

-          Szívem, feküdj vissza, és hagy Annieéket… - mondta halkan a félálomban lévő Anya.

Apa még ült egy kicsit, majd visszafeküdt az ágyba, én pedig visszamentem a szobámba. Florrie már bizonyára ott van. És igazam lett. Éppen egy alkoholos filcet közelített Rob arca felé. Mikor meglátott, szélesen elvigyorodott, és közelebb tartotta a filcet a poszterhez. Egyszerűen leültem az ágyamra, és hátradőltem. Lecsuktam a szemeimet. Egy huppanást éreztem, ami jelezte, hogy Florrie felhagyott a posztereim dekorálásával, és figyel. Felültem, de szemeim még mindig csukva voltak. Majd lassan kinyitottam őket. Florrie érdeklődő tekintetével találtam szembe magam.

-          Apám megint parádézott, hogy elrontasz… - nyavalyogtam.

-      Dehogy rontalak én el! – kapott mellkasához felháborodottan. – Na, jó, talán egy picit… - vigyorgott huncutul. Erre én is elmosolyodtam.

-       Egy picit?! – nevettem fel. – Kérdem én, ki mondta, hogy „Hé, csenjük el Mrs. Bakerfield mappáját, olyan jó vicc lesz!”?

-        Hé, az vicces volt! – vágott komoly arcot, miközben rám mutatott, de elnevette magát. – Emlékszel Bakerfield arcára? – röhögött tovább. – Aztán mikor megtalálta Petenél, az meg elkezdi „Ne, Mrs. Bakerfield, nem én voltam!” – most már együtt nevettünk.

-          Jó, oké, tényleg vicces volt. Kivéve az intős részt.

-     Igen, az kimaradhatott volna. – mondta, még mindig rángatózva a nevetéstől, de komolyan bólogatva Florrie.

-          Amúgy, képzeld! Ma futás közben találkoztam valakivel… - mondtam.

-          Hú, és dögös a pasi? – kérdezte vigyorogva Florrie.

-          Az, főleg, hogy lány. – mondtam nevetve.

-          Ezt nem értem, mi ebben a nagy szám? – ráncolta a homlokát barátnőm.

-          Nekimentem futás közben.

-      Az nem a romantikus filmekben szokták, csak egy srác meg egy lány? – kérdezte még mindig értetlenül.

-      És képzeld! Elhívott randizni! – nevettem. – Vicceltem, de amúgy kedves csaj, és azt mondta, találkozhatnánk.

-          Nem mész te sehova! – ölelt át. – Még ellopnak tőlem!

-          Attól nem kell félned, számomra csak te vagy. – öleltem vissza, de elnevettük magunkat.

Nagyon szorosan kötődöm Florriehoz. Még elsős koromban ismertem meg, akkoriban ő volt az osztály menője, mert a legtöbben féltek tőle – elég fiús lány volt. Tizenöt évesen melyik diák nem akar menő lenni? Így én is csodálattal néztem néha, ahogy mindenki figyel rá, és nem piszkálják, nem úgy, ahogy engem, aki akkoriban fogszabályzós volt, és ez örök téma volt az osztálytársak között. Aztán egy nap, mikor Mike Helson éppen azon röhögött, hogy milyen hülyén nézek ki azzal a vassal a számban, Florrie odajött, és azt mondta: „Szerintem ő még fogszabályzóban is menőbb nálad! Nincs barátnőd, ugye? Elég, ha tükörbe nézel, és megtudod miért. Senki sem akarja egész nap a majomképedet bámulni, elég itt a suliban.” Mike persze sértődötten rohant el, Florrie meg leült mellém beszélgetni. Akkor, ott nagyon összebarátkoztunk, és örök szövetséget kötöttünk a piszkálódók ellen. A fiús, osztály menője, és a csendes, piszkált lány. Nagy hír volt a suliban. Florrie „tekintélye” alább hagyott, de nem bánta, mert, és ezt ő mondta: „Kit érdekelnek a többiek, ha ilyen jó barátnőm van, mint Annie?” Szóval legjobb barátnők lettünk, és míg én bevezettem egy kicsit a nőiesebb dolgok világába, addig ő magabiztosságot tanított nekem, és azt, hogy nem fontos mások véleménye. Na, meg azt, hogy néha egy kis rosszalkodás bele fér. Azóta levették a fogszabim, és tényleg sokkal magabiztosabb lettem. Szóval, Apa bármennyire is az ellenkezőjét állítja, Florrie kifejezetten jó hatással volt és van is rám, hisz nélküle talán már rég depressziós lennék. Egyszóval, imádom az én Florriemat!